Csapatbemutató, férfiak: Spanyolország

C csoport – Spanyolország

  • Spanyolország 1954 óta számít rendszeres résztvevőnek az Európa-bajnokságokon, egyedül 1962-ben hiányoztak (a bemutatkozásuk egyébként 1934-ben történt). Eddig két ezüstérem számít a csúcspontnak, 1991-ből, illetve legutóbb, 2018-ban, hazai medencében lettek másodikak. Emellett van még két bronzérmük 1993-ból és 2006-ból – utóbbi harmadik helyezést leszámítva 1995 és 2016 között egyszer sem kerültek be az elődöntőbe. Öt negyeddöntőt buktak zsinórban s lettek végül hetedikek 2008-ban, 2012-ben és 2014-ben, nyolcadikak 2010-ben és ötödikek 2016-ban. Ez a rossz széria szakadt aztán meg két éve, amikor egészen a döntőig meneteltek, ahol csupán büntetőkkel kaptak ki a címvédő szerbektől.
  • A spanyolok aranykora a kilencvenes évekre esik: ekkor két világbajnoki ezüst (1991 és 1994), plusz egy ötkarikás második hely (1992) után 1996-ban értek fel a csúcsra, amikor olimpiai bajnokok lettek Atlantában, amelyet két vb-arany (1998, 2001) követett – azaz zsinórban négy vb-döntőben szerepeltek.
  • A világbajnokságokon egy kisebb sokkot követően tért vissza beléjük az élet, hiszen 2015-ben a történelemben először hiányoztak a mezőnyből. Az imént említett nagy menetelés után nyertek egy bronzot 2007-ben és egy ezüstöt 2009-ben, illetve ötödikként zártak 2003-ban, 2005-ben, 2011-ben és 2013-ban (azaz két hazai rendezésű vb-n is, 03-13). A 2017-es 9. helyük volt a legrosszabb szereplés 1978 óta, hogy aztán ismét a régi nagy korszakot visszaidézve tavaly nyáron, Kvangdzsuban megszerezzék az ezüstérmet és egyszersmind a tokiói kvótát is.
  • A Világkupákon öt bronzérem a legjobb produkciójuk, a Világligában pedig háromszor végeztek a második helyen.
  • A spanyolok Eb-örökmérlege: 188 mérkőzés, 88 győzelem, 18 döntetlen és 82 vereség, gólkülönbségük: 1502-1344.