Csapatbemutató, Férfiak: Szlovákia

A csoport – Szlovákia

  • A szlovákok legjobb eredményüket 2003-ban érték el, amikor a 7. helyen zártak. Két évvel korábban közel álltak a csodához a Margitszigeten, de végül 8-7-re elveszítették a jugoszlávok elleni negyeddöntőt, és végül a nyolcadik helyen kötöttek ki. Szintén nyolcadikként végeztek 1997-ben – egyébként rendre kétszámjegyű volt a helyezési számuk. 1993-as debütálásuk alkalmával a 10. hely jutott nekik, míg a legutolsó négy Eb-szereplésük alkalmával még lejjebb süllyedtek, mondhatni, egyenletes tempóban: 2006: 11., 2008: 12., 2016: 13., 2018: 14. Legutóbb ötből mindössze egy meccset tudtak megnyerni.
  • Az olimpiára ezidáig egyszer jutottak ki, 2000-ben, amikor utolsóként (12.) zártak. Igazából az egyik legsúlyosabb vereségüket épp Sydney-ben szenvedték el, amikor 21-5-re kaptak ki az oroszoktól az utolsó csoportmeccsükön.
  • Abban az időszakban a szlovákok három egymást követő alkalommal jutottak ki a világbajnokságra, 10. helyen értek célba 1998-ban, 11-ikek lettek 2001-ben és nyolcadikok 2003-ban – azóta viszont egyszer sem tudták kvalfikálni magukat.
  • A szlovákok örökmérlege az Eb-ken: 60 mérkőzés, 12 győzelem, 5 döntetlen, 43 vereség, gólkülönbségük 427-610.
  • Szlovákia remekül szerepelt az Eb-kvalifikációban, megnyerte mindhárom meccsét, közte egy meglepő 9-7-es győzelemmel a franciák ellen, valamint két nagyarányú sikerrel Ukrajnával és Fehéroroszországgal szemben.