Csapatbemutató, Férfiak: Románia

B csoport – Románia

  • A románok 1962-ben tűntek fel a színen, akkor viszont azonnal a felsőbb körökhöz csatlakoztak, hiszen az 5. helyen végeztek a lipcsei Eb-n. Eztán három 6. hely következett, majd némi visszaesés: 7. hely 1977-ben és 1981-ben, 8. 1983-ban, amivel akkor kiestek a B-csoportba. 1987-re visszatértek (7.), 5-ikek lettek 1989-ben, majd nyolcadikak 1991-ben. Két évre rá érték el a legjobb eredményüket: a horvátok elleni bravúrgyőzelemmel első ízben jutottak az elődöntőbe, és végül negyedikek lettek Sheffieldben. Ugyanezt megismételték 2006-ban, amikor az olaszokat ütötték ki a negyeddöntőben. A többi fellépés nem hozott hasonló sikereket: 1995: 11., 1999: 9., 2001: 11., 2003: 10., 2008: 9., 2010: 7., 2012 és 2014: 8., 2016: 10., 2018: 11. Igaz, csupán egyetlenegyszer, 1997-ben nem tudták kvalifikálni magukat.
  • Romániának akadt néhány kiemelkedőbben sikerült szereplése a nagyszínpadon, igaz, érmet ezidáig soha nem sikerült szereznie. Az olimpiákon az 1976-os 4. és az 1964-es 5. hely a két legkiemelkedőbb eredmény. Három kvalifikációs kudarcot követően végül 2012-ben sikerült kiharcolniuk a londoni szereplést (a magyar sikeredző, Kovács István vezetésével), Rióról viszont megint csak lemaradtak.
  • A világbajnokságokon egy 5. hely a csúcs, még 1975-ből, illetve egy 6. hely 1978-ból és 2005-ből. Utolsó szereplésük 2013-ra datálódik, amikor 13-ikak lettek – az utolsó három vb-re nem tudtak kijutni.
  • A román Eb-összmérleg: 162 mérkőzés, 52 győzelem, 17 döntetlen, 93 vereség – gólkülönbség: 1327-1319
  • A román válogatott könnyedén vette a kvalifikációs akadályokat, mind Máltát, mind Portugáliát meggyőző fölénnyel verte meg.