Csapatbemutató, nők: Hollandia

B csoport – Hollandia

  • A hollandok nyerték az első három Európa-bajnokságot (1985-87-89), majd negyedszerre 1993-ban – hogy aztán 25 évet kelljen várni az ötödikre, de végül sikerült behúzniuk legutóbb Barcelonában, azaz ők a címvédők. Mindeddig 12 érmet szereztek, ez a második legjobb teljesítmény – 5. aranyukkal behozták az olaszokat győzelmek tekintetében, plusz van 4 ezüstjük és 3 bronzuk. Az utolsó három Eb-n egyaránt döntőt játszottak, ám azok után, hogy 2014-ben a spanyolokkal és 2016-ban a magyarokkal szemben maradtak alul, 2018-ban sikerült legyőzniük a görögöket.
  • A hollandok legnagyobb sikere a 2008-as olimpiai győzelem Pekingben, ahol az amerikaiakat győzték le a döntőben. Az első, 2000-es tornán negyedikek lettek Sydneyben – a többi három alkalommal viszont nem jötte össze a kijutás.
  • 1991-ben világbajnoki címet szereztek, illetve négy ízben zártak ezüstérmesként (1986, 1994, 1998, 2015). Az ugyanakkor rettenetes csalódás volt számukra, hogy a 2015-ös vb-ezüst és a 2016-os Eb-ezüst után Rióról – Londonhoz hasonlóan – lemaradtak.
  • A világbajnokságokon az első négy alkalommal dobogósok voltak, utána viszont már csak 10-ből egyszer tudtak a négy közé kerülni (2015-ben). Legutóbb, Kvangdzsuban a 7. helyen zártak, ezúttal a spanyolok győzték le őket a negyeddöntőben. Ötödikek voltak 2009-ben, hatodikok 2003-ban, hetedikek 2011-ben, 2013-ban és 2019-ben, kilencedikek 2001-ben, 2007-ben és 2017-ben, tizedikek 2005-ben.
  • A Világliga szuperdöntőkben a 2018-as ezüstérem az eddigi legjobb produkció, emellett van egy bronzuk 2015-ből, tavaly, itt a Duna Arénában a 4. helyet szerezték meg.
  • A múltban elsőrangú eredményeket értek el a Világkupában, amelyet nyolcszor nyertek meg (1980, 1983, 1988, 1989, 1991, 1993, 1997, 1999).
  • A hollandok Eb-mérlege: 103 mérkőzés, 75 győzelem, 8 döntetlen, 20 vereség – gólkülönbség: 1393-623. Az Eb-k történetében övék a legtöbb győzelem, és ők szerezték a legtöbb gólt – hat ízben is 100-nál több lőtt góllal zárták a tornákat.